Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy egy házat, épületet meg kell tervezni, mielőtt felépülnénk. Ennek jogszabályi előírásai vannak természetesen, de az emberek is szeretik tudni, hogy milyen lesz a házuk, amikor elkészül. A belsőépítészeti tervezésre, lakberendezésre kevesebben fordítanak azonban erőforrásokat, pedig ez is jelentősen meghatározza az elkészült házat.
A belsőépítészeti tervezés első lépése a személyes felmérés és megbeszélés. Ennek során a tervező és a megbízó tisztázzák, hogy milyen igények, elképzelések vannak, azok megvalósíthatók-e, mekkora az átalakítások költségvetése stb.
Ha minden igényt, elvárást sikerült megbeszélni, akkor a megbeszéltek szerint a tervező, lakberendező elkészíti a terveket. A folyamat ezen része akkor jó, ha folyamatosa a kommunikáció a felek között, ekkor lesz ugyanis a végeredmény olyan, ami a megbízónak megfelel. A tervezési folyamat végén általában látványtervek készülnek, melyek alapján a megbízó láthatja, hogy milyen lesz lakásának, házának belső része. A látványtervek ma már akár 3 dimenziósak is lehetnek, köszönhetően a modern belsőépítészeti, lakberendezési programoknak. Lehetőség van akár interaktív, virtuálisan „bejárható” látványtervek készítésére is.
Ha minden megfelel, akkor kiviteli tervek készülnek a változtatásokról, átalakításokról, ami alapján el lehet végezni a teendőket, meg lehet csinálni a lakberendezést.